Belizár | 2009.06.20 13:07 | hasznosság: hasznos (100%)

Előrehalódott újzene

Mint minden honfitársam, kellő depresszív hangulataimban én is hajlamos vagyok évezredes turáni átkot vizionálni a világszerte legkelendőbb műfajokban mutatott meddő sikertelenségünk igazolására. Persze, a racionális felem azonnal veszettül nyomogatja a kognitív vészcsengőt: ne hagyjam magam becsapni! Rögtön itt vannak példának okául ugar, pontosabban ugor nélküli rokonaink, a finnek, akik a XX. század elején még a magyarnál is nagyobb nyomorban tengődtek, kevesebben vannak, nálunk is nagyobb alkeszek, és még arra sem lehetnek büszkék, hogy hány nagy csatában véreztek el a történelmük során. Ennek ellenére a modernkor egyik sikertörténete az övék, akár a gazdaságot, ipart, társadalmat, akár a klasszikus és populáris kultúrát tekintjük. Vagy csak azt, ahogy élnek.

Máshol kell keresni a hibát. Mert nem hiszem azt, hogy az egyik nép vagy rassz alapvetően intelligensebb lenne a másiknál. De az is nyilvánvaló, hogy a "népek" nem egyformák. Tehát nálunk is teremnek időnként tehetségek, csak valahogy ebbe a kulturális-társadalmi táp(talan)talajban képtelenek virágozni. És ez nem átok, hanem a saját történelmi töketlenségünk eredménye. Visszatérve szűkebb kategóriánkhoz, a „könnyű” zenében tucatszámra lehetne sorolni azokat a figurákat és bandákat, amelyek világnívón űzték és űzik az ipart, viszont pár megveszekedett rajongón kívül senki sem ismerte és ismeri a nevüket.

Ilyen banda volt a Necropsia, béke poraira… A debreceni együttes legfőbb baja az volt, hogy tehetségük nemcsak a hazai, hanem a műfaji kereteket is kinőtte. Így éppen úgy nem tudott velük mit kezdeni a slágerekben butult átlaghallgató, mint a „sör, csajok, rockendroll” hármasban vegetáló rocker, vagy éppen egy sznob alteres. A Necropsia már túlságosan is cross over volt, komplex, de értelmesnek maradt szövegvilággal és tartalommal, és – talán ez a legfontosabb – jó és egyedi zenével. Pedig gyorsan berobbantak az ungerground zenei világba, amelynek így gyorsan elérték a határait, de azon áttörni nem tudtak. Butulniuk kellett volna ehhez, amit láthatóan nem vállaltak fel, sőt, inkább a komplexitás irányába mentek. Két nagyszerű, de nem a legjobb hangzású (azok a körülmények…) album, folyamatos tagcserék után oszlottak fel, úgy, hogy már akkor valóságos kultzenei státuszt vívtak ki maguknak. Amiből persze megélni nem lehet… Amikor újra összeállt a banda egy album erejéig, dicséretükre legyen szólva, kompromisszumokat továbbra sem kötöttek – és nem is lett folytatása a dolognak.

A szokásos történet…

Belizár 10 pontot adott a tételre.