A munkatársam ajándéka

Az ember a fél életét a munkahelyén tölti de ha eleget túlórázik, akkor még talán többet is, érezni mindenesetre biztosan így érzi. Ez nálunk sincs másképp, és talán pont ezért is nagyon jó társaság alakult ki. Olyanok vagyunk mint egy nagy baráti társaság, már sokszor nem is kollégákként viselkedünk. Nagyon sokat nevetünk együtt és próbálunk mindig mindenkinek segíteni a nehéz helyzetekben. Ez persze számtalanszor viccel oldódik fel leginkább, hiszen ha még mélyítenénk a problémát talán rosszabb lenne csak a hangulat.

Legutóbb például az egyik kollégám annyira szerencsétlen volt, hogy egy hétfői napon szinte mindent sikeresen összetört amit a kezébe vett. Reggel kezdte a kávés csészéjével, aztán egy vázát sikerült darabjaira törnie, később pedig sajnos a céges ipad készülékének a kijelzőjét is. Mondanom sem kell, hogy nagyon csalódott és mérges is volt. Már nem is nagyon tudott a helyzettel mit kezdeni.

Mi persze segítő kezet nyújtottunk neki, mert felkerestük az egyik legjobb hírében álló szervízt, akik nagyon kedvesek voltak és elég rövid határidővel vállalták is a kijelző javítást, tehát megoldódni látszott a dolog. Egy ennyire peches nap mindenkit megvisel, mi pedig úgy döntöttünk, hogy egyrészt kell egy kis vicc az egészbe, másrészt pedig szükséges egy tökéletes, mégis gyönyörű tok a javított ipad kijelzője miatt, tehát a legjobb helyről, amit ismerünk, a http://ipadtokok.hu/ oldalról rendeltünk neki egy egyébként gyönyörű ipad tokot. Mondanom sem kell, hogy amikor megérkezett és kibontotta egyrészt hatalmasat nevetett, másrészt viszont meg is hatódott, mert tényleg nagyon egyedi és gyönyörű tokot választottunk neki, ami illik hozzá, a szettjeihez is, és mindemellett tökéletes védelmet biztosít a gépe számára. Nagyon szeretem, hogy mi így dolgozunk együtt, remélem még nagyon sokáig nem fog változni ez a légkör és az emberek, a jó társaság semmit.

Válassz tökéletesen, ne csak jól!

Teljesen természetes, hogy egy embernek nagyon fontos annak a napnak a megtervezése és szervezése, amikor kimondja élete választottjának a boldogító igent! Nincs is annál szebb, mint mikor két ember élete összefonódik, és a számukra legfontosabb emberek, szülők, barátok, rokonok előtt egymás szemébe mondják az örökre szóló igent, és egymás ujjára húzzák a végtelenséget jelképező karikagyűrűt. Nagyon sokan azonban hibákat követnek el a nagy nap tekintetében, ami miatt aztán nem tudják teljes szívvel átélni életük egyik legfontosabb napját. Mit lehet ennek elkerülése érdekében tenni?

Jól kell szolgáltatói csapatot választani! Persze, ezt lehet közhelynek tekinteni, mert az ember célja mindig az, hogy egy nagyon erős szakmai szolgáltató csapat jöjjön létre, de hogyan is lehetne akkor ezt valahogy mégis máshogy értelmezni? Hát úgy, hogy annak az embernek, vagy csapatnak nem pusztán szakmai szempontok szerint kell jónak lennie. Valahogyan úgy lehetne ezt jól megfogalmazni, hogy jó embereknek kell a szakmai tudás mellett lenni.

Nézzük például az esküvő fotózás területét. Koránt sem mindegy, hogy az életünk egyik legfontosabb napját milyen emberek töltik el velünk. Mennyire tudnak észrevétlenek maradni saját, és vendégeink számára mindamellett, hogy közben minden feledhetetlen és fontos pillanatot megörökítenek. Nem mindegy, hogy feszültséggel vagy laza lelkesedéssel tudjuk várni az esküvői fotózás pillanatait. Ezen kívül természetesen minden részlete fontos a napnak, így az is, hogy mennyire tudjuk rokonszenves, kvázi baráti embereknek tekinteni azokat, akik az egész nap folyamán mellettünk vannak. Mert hát nyilván a fotós tipikusan ilyen személy. Ha zavar minket, vagy feszültséget okoz bennünk az ahogyan dolgozik, vagy a személye, már nem lehet felhőtlen a napunk és jók a képeink. Ezt mindig jó szem előtt tartani, mert sokan úgy gondolják, hogy ez nem fontos, pedig én azt gondolom, hogy mindennek az alapja. Ne csak jól válasszunk tehát esküvői szolgáltatót, hanem tökéletesen, és akkor biztosan egy álom lesz a nagy nap.

A főnököm legújabb kérése

Én nem tudom, ki hogy van vele, biztos mindenkinek van legalább egy sztorija a főnökével, nekem több is akad, mivel közvetlenül a személyi titkára vagyok. Néha olyan kérésekkel tud előállni, hogy a hajam az égnek áll tőle. A legutolsó kérése például azt hittem, hogy teljesen lehetetlen és esélytelen, de az élet persze ilyenkor mindig rácáfol az emberre. Mert hogy az történt, hogy a főnököm lecserélte a telefonját, de a régivel nem igazán tudott mit kezdeni, viszont ő tényleg nagyon figyel ezekre az eszközökre és szereti is őket, és szerette volna jó helyen tudni. Nem akarta betenni a fiókba és ott felejteni az idők végezetéig, mint az olyan sokszor szokott lenni, hanem egy szerető gazdát akart neki szerezni.

Maga a személyes értékesítést én rögtön mondtam hogy nem vállalom, mert nem értek hozzá és az mégiscsak túl durva lenne, ha ezt elvárná tőlem, de elmondta, hogy annyi a feladatom, hogy nézzem meg az almabazar.hu oldalt, mert elviekben van náluk iphone adás vétel is, és beszéljem meg velük, hogyan tudnának segíteni új gazdát találni a régi telefonjának. Én mondtam neki, hogy lehet, hogy ez csak akkor működött volna, ha az új telefonját is rajtuk keresztül szerzi be, de persze ő rögtön elmondta, hogy kishitű vagyok és csak nézzem meg.

Mondanom sem kell mennyire mérges lettem rá, mert a segítőkészségemet kigúnyolta, és amúgy sem érzem magam kishitűnek, de aztán rá kellett jönnöm, hogy bizony tényleg az voltam, mert ez a kis csapat amellett hogy nagyon kedves, egyenes és lelkiismeretes, tényleg foglalkozik régi iphonok felvásárlásával. Én ilyet még nem hallottam, főleg nem egy ennyire egyenes csapattól. Ha nem tökéletes a készülék, akkor a szervízükben felújítják és úgy kínáják eladásra. Hihetetlen jófejek mindemelett. Én mondtam a főnökömnek, hogy ha bármit meg kell oldani velük szívesen vállalom. Persze csak mosolygott és elnevezett kishitűnek.

Az igazi védelem szépséggel együtt

Én világ életemben szerettem volna egy olyan gépet, amit nagyon gyorsan és egyszerűen tudok használni, biztos működést biztosít, nem fagy le, nem lassú, maximálisan kiszolgálja a mindennapi munkámat és még szép is. Amikor pedig megvettem az iphonomat, már tudtam, hogy ez csakis egy mac gép lehet. Meg is sikerült egy idő után vennem, és az ember, amikor valamire nagyon sokáig vágyakozik, vár, és nem pusztán a státusszimbólum miatt, vagy mert menő az eszköz, hanem mert tényleg hihetetlen módon könnyíti meg a munkáját és gyorsítja meg a folyamatokat, akkor mérhetetlen boldogságot érez, amikor azt végre átveheti, és az első gondolata az, hogy nagyon szeretne rá vigyázni.

Nálam sem volt ez másképp, és szinte az első mondatom az volt a boltban, ahol megvettem, hogy kapható-e hozzá macbook kemény tok? Természetesen kapható volt, de annyira otrombán néztek ki azok a tokok, hogy teljesen elvették volna a gép szépségét, ezért úgy döntöttem még nézelődök, mielőtt döntést hozok. És ezt nagyon jól is tettem, mert a macbooktok.hu oldalon számtalan szép és elegáns, kifinomult, mégis kemény tok áll rendelkezésünkre, amik közül egy idő után már nagyon nehéz választani. Velem is így volt, nem igazán tudtam két szín között dönteni, ezért fel kellett dobnom egy érmét, és persze a vége az lett, hogy egy hónap különbséggel, de megrendeltem mindkettőt, mert annyira tetszett és annyira ment az egyébként legjobban szeretett ruháim színéhez. Egy nőnek sosem könnyű az élete – szoktam volt mondani, mikor erre a férfiak furcsa tekintettel néznek rám – úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy látogassa meg ezt az oldalt, aki tokot szeretne a mac gépére.

A karma mindenkit elér

Gondolom, hogy nem kell sok nőnek elmondanom, hogy mennyire önteltek és igazságtalanok tudnak lenni a férfiak. Van egy-két terület vagy téma, amiben egyszerűen mindenkinél mindent jobban tudnak, és annyira kioktatók tudnak lenni, hogy ha macska lennék, biztosan felállna a szőr a hátamon, de így nőként, csak próbálom jól viselni és tudomást sem venni róla. A legutóbb azonban az élet megmutatta, hogy bizony a felénk küldött szavak visszájára is tudnak fordulni és a karma mindenkinek visszaadja, amit más felé közvetít.

Történt ugyanis, hogy valamelyik nap, amikor kiszálltam a kocsiból már a harmadik dolgon gondolkodtam, és nem figyeltem oda valóban, és az ölemben volt a telefon, ami kiszálláskor ráesett az útpadkára és teljesen betört a kijelzője. Persze a férjem rögtön rámförmedt, hogy hogy lehetek ennyire figyelmetlen és béna, hogy egy kiszállással összetöröm az egyébként kéthetes telefonomat. Persze elmondta, hogy most lehet keresni szervízt és egy Xiaomi kijelző csere biztosan nem két forintba fog kerülni.

Persze mondanom sem kell, hogy jól összevesztünk az egészen, és elmondtam neki, hogy majd én keresek szervízt, és hogy hagyjon békén, van elég bajom, nem kell, hogy még ő is leteremtsen. Persze találtam egy nagyon jó szervízt, akik tökéletesen megcsinálták a telefonomat, és még csak sok időt sem kellett telefon nélkül eltöltenem, még árban is jól jártam.

Következő nap pedig kiszálláskor ugyanígy járt, csak kisett a nadrágja zsebéből a telefonja és úgy tört össze. Persze én nem szóltam neki semmit, csak mosolyogtam egyet, amire ő azt mondta, inkább mondanám el és teremteném le, mert ez mindennél rosszabb, amikor ezt csinálom. Én erre csak odaadtam neki a szervíz elérhetőségét, és adtam neki egy puszit mellé.

Neked is tudnod kell!

Nagyon sok vállalat, és egyre több kisvállalat jut el arra a szintre manapság, főleg a jelenlegi időszakban, hogy az online értékesítést is behozza a vállalat életébe, vagyis lehetőséget biztosít a vevői számára, hogy az otthon kényelméből, a karosszék mélyéről is meg tudják rendelni a termékeket, válogatni tudjanak akár egy sűrűn használt napicikk, akár egy nagyobb elektronikai vagy egyéb termék közül.

Természetesen ez számtalan feladatot magával hoz, és itt nem csak a webes teendőkről beszélhetünk. Természetesen nagyon fontos a jó színhasználat, a design, a megfelelő szövegek használata is kulcstényező egy-egy weboldal vagy webshop esetében, de van egy sokkal fontosabb dolog, amit az emberek többsége vagy nem vesz észre, vagy nem vesz figyelembe.

Vegyünk például egy egyedi ékszereket ajánló webshopot alapul. Nekem egyáltalán nem mindegy, és biztos, hogy nagyon sok vásárló ugyanígy áll a kérdéshez, hogy milyen az a kép, amit mutat számomra az oldal. Mert ugye nem tudok más alapján dönteni, nem tudom megnézni hogy csillog, vagy mennyire matt, nem tudom megfogni, tehát kulcskérdés ebben az esetben, hogy az ékszerfotózás területén mennyire volt jártas az, aki a felsorakoztatott képeket készítette.

És ez egy annyira fontos kérdés, hogy egész webshopok és oldalak eredménye bukhat rajta. Nem fog ugyanis az ember olyan ékszert rendelni, amin nem látja egyértelműen, hogy mennyire megmunkált, mennyire csillog vagy épp milyen gyönyörű a színe. Azonban, ha mi magunk készítjük a fotókat, vagy egy átlag fotóst megkérünk, hogy épp az otthonunkban vagy az üzletben készítsen a termékekről pár képet, biztosan nem fogunk olyan eredményt kapni, mint ha egy ahhoz értő, szakami szemmel működő, stúidóban dolgozó ember készítené a fotókat.

Jól meg kell tehát válogatni, hogy melyek azok a partnerek, akik egyáltalán alkalmasak számunkra képeket készíteni akár az ékszereinkről vagy bármilyen más termékünkről termékfotózás keretein belül. Áldozzunk rá, és figyeljünk oda a minőségre, mert biztos, hogy megbosszulja magát ennek elmulasztása, mint ahogyan az is bizonyos, hogy meghozza a gyümölcsét az odafigyelés és a minőségi munka kiválasztása. Ezt minden vállalkozónak tudnia kell, aki az online értékesítésben gondolkodik.

Ha tökéletes embert keresel

Az ember, főleg ha ritkán fotózzák néha irtózik attól, hogy képet készítsenek róla. Na nem már úgy alapból, hanem mondjuk egy direkt fotózás keretei között. Nem mondom, hogy egyszerű elengedni magunkat a kamerák előtt, de azt sem mondom, hogy lehetetlen. Nagyon sok ember úgy gondolja, hogy például egy-egy családi pillanat nem igazán nagy dolog, ha nem kerül megörökítésre, később azonban a régi-régi albumot lapozgatva rájönnek, hogy bizony nem nagyon hagynak az utókor számára semmit.

Ekkor szokás nagyon észbe kapni, és évente egyszer legalább egy fotózást leszervezni. De vajon mitől lesz egy anyag jó és mikor választunk ehhez jó szakembert? Én biztos vagyok benne hogy akkor, ha nem csak szakami szemmel nézzük azt az embert, aki a kamera másik odalán fog állni, hanem megvizsgáljuk azt, hogy mint ember, mint személyiség mennyire tudunk vele azonosulni. Ha ugyanis teljesen, akkor emélhetően nagyon jó szakember és tudni fogja a bennünk lévő gátlásokat feloldani, ha azonban ez eleve lehetetlen, akkor teljesen halálra van ítélve az, hogy valóban jó és szép, laza képek szülessenek, amin a családi érzelmek is átütnek.

Én találtam egy tökéletes embert a mi családunk számára, Szalai Balázs ugyanis nem csak profi, de nagyon kellemes személyiségével szinte azonnal el tud minket varázsolni. Nagyon szeretem, ha ő fotóz minket, mert mindenkinek a saját személyisége jön át a képeken, és nem valami mű családot látok magam előtt, ami szerintem egy családi album számára alapvető feltétel, hiszen az unokáink így látják majd ki volt egy kicsit viccesebb, szellemesebb, félénkebb vagy épp mogorvább. Nagyon szeretek vele dolgozni és már várom a következő alkalmat, hiszen akkor már az unokák is nagyobbak lesznek és az ő személyiségük is tökéletesen át fog jönni a képeken.

A legeslegjobb ajándék

Én sosem voltam az a nagy önmegvalósító fajta. Közel tíz évig dolgoztam egy multinacionális vállalatnál ügyintézői munkakörben. Voltak és vannak mindig nagy ötleteim, de általában el sem jutottam oda, hogy valamelyik főnököm meghallgatta volna őket. Mindig is szerettem emberekkel beszélgetni, foglalkozni, ezért éreztem úgy közel tíz év után, hogy pályát kell váltanom. Mindig is azt éreztem az egyetem után, hogy orvosnak kellett volna mennem, mert nagyon érdekelt az egész terület. Az anatómia, a mozgástan, másoknak való segítség egyre jobban érdekelni kezdtek. El is döntöttem, hogy ha más miatt nem is, csak a családom és önmagam örömére, de beiratkozok egy masszázstanfolyamra.

Ez meg is történt, és teljesen beszippantott ez a világ. Ahogy megláttam, hogy mennyi embernek van mozgásbéli problémája, hogy mennyi felgyülemlett stresszt és rossz érzést tudnak tárolni az izmok, és azok feloldása mennyire hatékonyan tud segíteni akár az egészség visszanyerésében, akár a közérzet javításában, a kisugárzásról nem is beszélve, eldöntöttem, hogy ha munka mellett is, de én ezt csinálni szeretném, mert minél több embernek szüksége van arra, hogy rendszeres időközönként feloldja a felgyülemlett stresszt. Nem beszélve arról, hogy egészségmegőrzés szempontjából az egyik legfontosabb eszköz, hiszen számtalan idős kori mozgásbetegség megelőzésében segít. Egy szó, mint száz, elindultam ezen az úton, és mai napig nem bántam meg. Ma már van egy kezelőm, és nem csak masszázstechnikákkal dolgozom, de csontkovácsolok és egyéb technikákkal is tudok segíteni a hozzám fordulóknak.

A kezelőm egy éves szülinapjára pedig kaptam egy teljesen egyedi, megható és tökéletes ajándékot. A kezelések során ugyanis az idő nem szalad, hanem rohan. Számtalanszor azon kapom magam, hogy ki fogok futni az időből. Édesanyám pedig ezt tudván, csináltatott nekem egy teljesen egyedi, logózott nyomtatott üvegórát a https://ajandekozd.hu/ csapatával. Tökéletesen eltalálta a mintát, a színeket, egészen egyszerűen ezt az órát a kezelő falára teremtették. Most már tökéletesen és feltűnésmentesen tudom mérni, hogy hol tartok az időben, és egyre kevesebbszer fordul elő, hogy a következő vendégnek várakoznia kell, mert elcsúszok az idővel. Ez nagyon fontos, hiszen kellemetlen szituációk adódhatnak belőle. Anyukám viszont megoldotta a tökéletes ajándékával, ami nem csak gyönyörű, de hasznos is.

Kérdések útvesztőjében

Amikor az ember elkezd serdülő nővé válni, alig várja, hogy elcsenhesse anyukája dolgait, és kipróbálhassa az arckrémét, a testápolóját, a szemfestékét, alapozóját, púderét. Ez valahogy a nagylánnyá válás első lépcsőjének tekinthető. Persze az anyukákat az őrületbe kergetjük ezzel, de hát ilyen az ember lánya. Ekkor még teljesen felhőtlen és boldog dolog ezeket a szereket egymás után magunkra kenni. Mondjuk ehhez az is hozzá tartozik, hogy nem igazán számít a végeredmény.

Később azonban már, felnőttként minden megváltozik. Jó lenne, ha ez a felhőtlen rész megmaradna, de számos dolog felváltja sajnos. Ha minden nap használunk egy krémet mondjuk az arcápolás témakörén belül, sokszor rájövünk, hogy nem megfelelő számunkra. Túl erős számunkra az illata, vagy éppen nem megfelelő az állaga, esetleg valamilyen érzékenység alakul ki és kipirosodik a bőrünk, esetleg kiütéseket is okozhat. Nagyobb tehát a teher, a megfelelési kényszer és a feszültség a témakörön belül.

Mi történik azonban akkor, ha találunk valakit, aki segít minket ebben az útvesztőkkel tarkított világban? Valakit, aki segít bennünket. Elmondja, milyen típusú az arcbőrünk, pontosan hogyan ápoljuk, mi tesz jót neki és mi nem, mikor használjunk ránctalanító krémet vagy épp hidratálásra van-e szükségünk. Egy valódi angyalt, aki segítő kezet nyújt úgy, hogy ki sem kell mozdulnunk a lakásból. Termékekkel és valódi értéket képviselő segítséggel ahhoz, hogy mindent meg tudjunk adni az arcunknak otthon, saját környezetben. Ilyen valódi értéket és segítséget nyújt a borangyal.hu. Mindenkinek legalább egyszer fel kell látogatni ide. Biztos vagyok benne, hogy a kedvencek közé fog kerülni. Én már számtalan barátnőmnek ajánlottam, és meg kell mondjam őszintén, eddig százszázalékos a sikere. Mindenki innen rendeli már az arcápolás termékeit.

Hogy a rémtörténetek ne érdekeljenek

Ki ne ismerné az érzést, mikor számára valami nagyon fontos dolgot veszély fenyeget? A kétségbeejtő, fojtogató, nyakszorongató és szívdobogtató érzést, ami egészen addig el sem múlik, amíg meg nem kapjuk a hírt, hogy a veszély elmúlt. Egy vállalkozás életében számos olyan láthatatlan tényező van, amely ugyanilyen veszéllyel fenyeget, de sajnos sokáig észre sem vesszük. Nem is törődünk így vele annyit, amennyit kellene. Nem kap elég figyelmet ez a láthatatlan veszéllyel fenyegető terület. Bizonyára mindenki fejében felgyúlt már a kérdőjel, hogy melyek lehetnek ezek a területek? Nos azok, amelyek nagyon sokáig a szükséges kötelező rosszként szerepelnek a vállalatéletében, és nem vesszük komolyan, vagy azért, mert kötelező, vagy azért, mert konkrétan nem segíti a termelés növelését, az eredménymutatók javítását.

Gondoljunk csak bele, mennyire szisszenünk fel, ha hír jön arról, hogy valamely versenytársnál sajnálatos módon munkahelyi baleset történt? Emberi sérüléssel, perrel vagy anélkül, mindenképp az fog belénk hasítani, hogy milyen jó, hogy nem minket ért ez az egész szörnyűség. Nem beszélve arról, hogy ha nagy port kavar az eset, netalántán bebizonyosodik, hogy a vállalat hibázott, még a megítélés is csorbát szenvedhet. De ugyanez a helyzet akkor is, ha valami probléma például a tűzvédelem területét érinti. Bármi kigyullad, vagy sajnálatos módon tűz üt ki, és nem sikerül gyorsan és hatékonyan orvosolni, hatalmas károkat okozhat, néha még a vállalat további működése is veszélybe kerül. Ezekben az esetekben csak reménykedünk, hogy velünk nem történik ilyen, ahelyett, hogy bebiztosítanánk magunkat, hogy ha történne is bármilyen probléma, a lehető leggyorsabban és a legkisebb veszteséggel tudjunk kimászni belőle.

Biztosítsuk be magunkat például egy jó szolgáltatóval a tűz- és munkavédelem területén. Akkor például biztosak lehetünk benne, hogy a fentiekhez hasonló félelemek messze kerülhetnek bennünket, mert van egy jó partner, aki gondoskodik arról, hogy olyan legyen a vállalati felépítés, úgy legyenek kialakítva a folyamatok, a raktározás, a feladatkörök és még sorolhatnám, hogy amennyiben gond is keletkezne, nagyon gyorsan és hatékonyan megoldás születik rá, a legkisebb anyagi kárral és emberi élet veszélyével.