Jobban nem is dönthettem volna

Amikor nem olyan régen túl lettünk az érettségin, és megtudtam én is, hogy felvettek a vágyva vágyott főiskolára a fővárosba, akkor még fogalmam sem volt róla, hogy a hatalmas öröm mellé hihetetlen nehéz feladatok is társulnak. Az egyik ilyen feladat az volt, hogy meg kellett találnom, hogy hol, melyik kerületben, a város mely részén szeretnék magamnak egy kiadó szobát találni. Persze ötleteim voltak, sőt rengeteg ingatlant és szobát meg is tekintettem, azonban meglepően tapasztaltam, hogy a hirdetésben állított tények és a szoba állapota, állaga közel sem felelnek meg a valóságnak. Rengeteg esetben azt tapasztaltam, hogy hiába volt a lakás és így a kiadó szoba egy tökéletes kerület tökéletes része, az állapota annyira leromlott volt, hogy egyáltalán nem tudtam elképzelni ott egyetlen éjszakát sem. Mondanom sem kell, hogy iszonyatosan elkeseredtem, de néhány társammal összefogva arra az elhatározásra jutottunk, hogy céges segítséget kérünk a budapesti ingatlan piac területén.

Hihetetlen nagy örömünkre szolgált, hogy rövid időn belül rátaláltunk a kiadoszobabudapest.hu csapatára, akik a Global Best Property Zrt. képviseletében nyújtanak teljeskörű szolgáltatást a kiadó szobák terén. Mondanom sem kell, hogy mekkora megkönnyebbülés volt, hogy egy ennyire profi csapattól találtuk szembe magunkat, hiszen nekünk fogalmunk sem volt hol lehet tökéletes kiadó szoba budapest területén. Azt kell mondjam, hogy ez a kis csapat olyan tökéletes szolgáltatást nyújtott számunkra, amelynek segítségével három társával egyetemben, rövid idő alatt tökéletes kiadó szobát találtunk magunknak.

Mindezek alapján, látva a jelenlegi budapesti kiadó szoba kínálat alakulását, mindenkinek csak javasolni tudom, hogyha most lenne szüksége tökéletes szobára Budapest bármelyik kerületében, akkor mindenképpen vegye fel a kapcsolatot ezzel a kis csapattal, mert biztos vagyok benne, hogy nemcsak, hogy csalódni nem fog bennük és a szolgáltatásukban, hanem tökéletesen elégedett lesz és egy még tökéletesebb szoba birtokában fog távozni már az első megbeszélés alkalmával.