A jófajta izgatottság

Az emberek többsége szereti a kényelmet, szereti azokat a helyeket és szolgáltatásokat, ahol maximális kiszolgálásban részesül. Mindezt főleg akkor, ha egy olyan termék szervizeléséről van szó, ami közel áll hozzá. Hiszen, amit szeretünk, azt féltjük, aggódunk érte. Ilyen a MacBook-om is, amit egyszerűen imádok, és mivel nekem ez a munkaeszközöm is különösen fontos volt, melyik szervizbe viszem el egy akkumulátor cserére. Sokat kutattam, míg végül rábukkantam a www.iszereles.hu oldalra, ezáltal pedig egy olyan szervizre, ahol csak Apple termékek javításával foglalkoznak. Ez megnyugtató volt számomra, egyből tudta, így nem kerülhet gondatlan kezekbe.

Miközben kutattam utánuk picit, és olvastam a leírásokat, egyre jobban érzetem, hogy ők nem kispályások, hiszen rengeteg problémát képesek megoldani. IPhone, iPad és Mac szerviz egyben, ahol kijelzőcserét, akkumulátorcserét, hátlapcserét, fényérzékelő szalagkábel cserét, és rengeteg egyéb olyan javítást elvégeznek, amiről még nem is hallottam, vagy gondoltam volna, hogy lehetséges. Mint például az ultrahangos tisztítás is, amit beázás esetén hajtanak végre. Egyszerűen hihetetlen, hogy van egy ilyen teljesen felkészült üzlet. Azzal meg pláne nem számoltam, hogy látványszerviz keretén belül javítanak, ahol én magam is végignézhetem az egész folyamatot.

A javítások többsége, természetesen problémától függően, maximum 30 percen belül elkészül, így még az sincs, hogy ott kell, hagyjam a telefonomat egy egyszerű kijelzőcsere miatt, és majd csak napok múlva szólnak, hogy elkészült. Hitelesek, és hát lássuk be, aki ilyen nagyban játszik ezen a területen, az azt sugallja, hogy magabiztos tudás birtokában van, ami csak nekünk kedvező, hiszen biztosak lehetünk benne, a javítás nem felületi, hanem minőségi munka lesz. Már most izgatottan várom, hogy vigyem a MacBook-omat, és a saját szememmel is meggyőződjek az iSzerelés remek üzletéről.