Válassz tökéletesen, ne csak jól!

Teljesen természetes, hogy egy embernek nagyon fontos annak a napnak a megtervezése és szervezése, amikor kimondja élete választottjának a boldogító igent! Nincs is annál szebb, mint mikor két ember élete összefonódik, és a számukra legfontosabb emberek, szülők, barátok, rokonok előtt egymás szemébe mondják az örökre szóló igent, és egymás ujjára húzzák a végtelenséget jelképező karikagyűrűt. Nagyon sokan azonban hibákat követnek el a nagy nap tekintetében, ami miatt aztán nem tudják teljes szívvel átélni életük egyik legfontosabb napját. Mit lehet ennek elkerülése érdekében tenni?

Jól kell szolgáltatói csapatot választani! Persze, ezt lehet közhelynek tekinteni, mert az ember célja mindig az, hogy egy nagyon erős szakmai szolgáltató csapat jöjjön létre, de hogyan is lehetne akkor ezt valahogy mégis máshogy értelmezni? Hát úgy, hogy annak az embernek, vagy csapatnak nem pusztán szakmai szempontok szerint kell jónak lennie. Valahogyan úgy lehetne ezt jól megfogalmazni, hogy jó embereknek kell a szakmai tudás mellett lenni.

Nézzük például az esküvő fotózás területét. Koránt sem mindegy, hogy az életünk egyik legfontosabb napját milyen emberek töltik el velünk. Mennyire tudnak észrevétlenek maradni saját, és vendégeink számára mindamellett, hogy közben minden feledhetetlen és fontos pillanatot megörökítenek. Nem mindegy, hogy feszültséggel vagy laza lelkesedéssel tudjuk várni az esküvői fotózás pillanatait. Ezen kívül természetesen minden részlete fontos a napnak, így az is, hogy mennyire tudjuk rokonszenves, kvázi baráti embereknek tekinteni azokat, akik az egész nap folyamán mellettünk vannak. Mert hát nyilván a fotós tipikusan ilyen személy. Ha zavar minket, vagy feszültséget okoz bennünk az ahogyan dolgozik, vagy a személye, már nem lehet felhőtlen a napunk és jók a képeink. Ezt mindig jó szem előtt tartani, mert sokan úgy gondolják, hogy ez nem fontos, pedig én azt gondolom, hogy mindennek az alapja. Ne csak jól válasszunk tehát esküvői szolgáltatót, hanem tökéletesen, és akkor biztosan egy álom lesz a nagy nap.