Sarokvédő, a további kilométerekért

Aki rendszeresen vezet, az már megtapasztalta a stresszt, az alváshiányt, az erős koncentrálás fárasztó hatását, és tisztában van vele, hogy mit szabad és mit nem, vezetés közben. Gondolok itt arra, hogy nem biztos, hogy a forró kávé szürcsölgetése jó egy dugóban araszolva, vagy nem egy levest próbálunk megenni a kormány mögött.

Mert ennek előbb-utóbb ruháink látják kárát. A rutinosak, már készülnek egy hosszú útra olyan felszerelésekkel, amik megkönnyítik a folyadékpótlást, mint mondjuk egy kulacs. De hiába minden odafigyelés, sokan bele sem gondolunk abba, hogy a cipőink ugyanolyan sérülékenyek, mint a ruházatunk, hiszen vezetés közben a pedál váltogatásakor a sarkunk az autókárpithoz dörzsölődik. Ennek hatására, idővel elkezd kopni, vagy a gumiszőnyeg hagy durva, néha ki sem mosható foltokat maga után. A Heelgood kifejlesztette erre egy nagyszerű megoldást. Cipősarokvédő vezetéshez. Ez egy elasztikus anyagú sarokvédő, mely megkapja sarkunk helyett a terhelést és a szőnyeg, illetve kárpit okozott károkat. Mindegy milyen fajta lábbelink van, akár sport, akár a legelagásabb cipőről is van szó. Mindenféle cipőfajtára illeszkedik, és szintén mindegy mekkora a lába az embernek. Ez a sarokvédő egyszerűen, tökéletesen eleget tesz minden elvárásnak. Így, egy családban akár többen is vezethetnek benne.

Hiszen, ha van egy ilyen az autóban, bárki is ül majd a volán mögé, biztos, hogy fel tudja venni majd. A legtöbb esetben törekszünk arra, hogy megóvjuk, amink van, akár a telefonunkat vagy bármi mást. Ez alól nem lesz kivétel a cipőnk sem ezentúl. Így nem csak az autónkba, de a cipőnkbe is sokkal több kilométert tudunk majd varázsolni, a hosszú együtt töltött idő alatt.

A legjobb megoldás tárolásban: gyors és olcsó

Itt a rossz idő és ezt nem lehet tovább hőzni bizony.. meg kell óvni értékeinket, a fagytól és a hótól. A kerti tárolásnak sok formája létezik, de valóban hatékony és időtálló már annál kevesebb. A különböző ilyen megoldások közül a legjobb a könnyű acélszerkezet, hiszen ellenáll az időjárásnak és némi tervezéssel és odafigyeléssel jól is néz ki. Ebben a cikkben az egyik legjobb gyártó által készített termékekről írunk némi információt, mely könyebbé teszi a döntésedet a témakörben. A gyártó honlapját itt éred el: https://stalconcept.hu/

A legjobb megoldás tárolásban: gyors és olcsó

A gyártó magas minőséget képvisel és komplett megoldást nyújt a megrendelők számára. Azaz a tőlük rendelt garázsokat kiszállítják és összeszerelik. Ami önmagában már eléggé jól hangzik, de ami meglepő, hogy fizetnünk is csak ekkor kell.

Ez és az optimalizált gyártási folyamatok, illetve a kitapasztalt anyaghasználat vezetett ahhoz a népszerűséghez, mely a céget övezi. A legtöbb igényre azonnali megoldással tudnak szolgálni egy jól átgondolt és tartós mobilgarázs formájában.

Ha egyedi igényeket szeretnél megvalósítani annak érdekében, hogy a kertedhez igazodjon az új garázs a tapasztalt szakemberek segítségével ezt is megteheted. Ehhez mindösszesen annyit kell tenned, hogy felkeresed a korábban linkelt weboldalon az StalConcept csapatát, akik készséggel állnak rendelkezésedre és segítenek megvalósítani az elképzeléseidet, akár még a roszabb idő beállta előtt.

Vezetőként hozzuk ki a maximumot a cégünkből

Korábbi cikkünkben már kiveséztük a vezető és főnök közötti különbséget. A főnökök elvárják, követelik a munkát, pozíciójukból adódóan megkövetelik a tiszteletet, mintha ők felsőbbrendűek lennének.

A vezető azonban inspirál, segítséget nyújt, kivívja a tiszteletet, és nem kierőszakolja. Nagyon fontos szempont, hogy az alkalmazottak felnézzenek ránk, netán szeressenek is minket, ezáltal nagyobb eséllyel járnak be boldogan dolgozni, lojálisabbak, elégedettebbek lesznek.

Talán egy kicsit szerencsésebb helyzet, ha beosztottból lesz vezető, azaz végig járja a szamárlétrát, megtanulja a különböző folyamatokat, hiszen a jó vezető ismeri, és el tudja látni a cégnél az összes munkafolyamatot. Ha van egy profin, precízen kidolgozott munkavédelmi szabályzat a cégnél, mindenki biztonságban van, senkinek nem kell tartania attól, hogy baleset történik. Persze sajnos az esélye mindig megvan, még ha csak minimálisan is, de a szabálykövető magatartás minimalizálja a baleset előfordulását. A szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket, tartja a mondás.

De ebben az esetben a később retorziók elkerülése végett érdemes betartani őket, hiszen egy apró hiba, és emberéletekbe kerülhet, a kisebbik baj egy vaskos pénzbüntetés. Tehát semmiképp sem tanácsos megkerülni a kiszabott feladatokat, mert sokkal több hátrányunk származhat belőle, mint előnyünk. A saját, és mások testi épségének megőrzése érdekében tartsuk be a szabályokat, és akkor nem érhet senkit baj.

Hogyan válasszunk okosan kiegészítőt a telefonunkhoz?

Manapság, amikor nem lehet látni az embereket telefon nélkül a kezükben, fontos szempont, hogy olyan kiegészítőket tudjanak választani, akár tudásról, akár praktikusabb használatról, akár kinézetről legyen szó.

Rengeteg kiegészítő, védelmi funkció és mutatós desing áll rendelkezésünkre manapság, de mindenképpen kiemelném a Baseus termékcsaládját, akik kényesen figyel arra, hogy termékei ne csak az adott funkciókat töltsék be a teljesség igénye mellett, és nyilván hibátlanul, de ki is nézzenek valahogy, hiszen a mai embernek fontos a dizájn, a külsőség a hasznosság mellett. Így rengeteg forma és szín közül választhatunk, legyünk bármilyen nemhez és korosztályhoz tartozók, mindannyian találunk jól használható, trendi kiegészítőt a mobilunkhoz. A Baseus 2012-től, azaz 7 éve kezdett el igazán népszerűségre hajtani, amikor is a márka a kínai nagy online platformokra lépett, és úgy döntött, hogy elkezd nyitni külföld felé, majd fokozatosan elkezdett bővülni.

Legyen szó töltőről, tokról, fóliáról, kábelről, átalakítóról, vagy fülhallgatóról, nem fogunk csalódni, ha őket választjuk. A honlapjuk letisztult, egyszerű, tiszta formát, megjelenést képvisel, így már ott láthatjuk, hogy profi, több éves tapasztalattal és stílusérzékkel megáldott termékekkel tehetjük széppé, hasznosabbá a készülékünket. Filozófiájuk abszolút ügyfélorientált, házhozszállításkor épp ezért maximum 2-3 napon belül megkaphatjuk a kiválasztott terméket, így nem csak minőségi kiegészítőt kapunk, hanem a gyorsaság is fontos szerepet játszik, ami a mai rohanó világban rendkívül nélkülözhetetlen.

Használjuk ki az utolsó napokat a szabadban edzéshez

Nemsokára beköszönt a zord időjárás, így érdemes kihasználni az utolsó szabadban végzett testmozgás lehetőségét. Vigyünk magunkkal folyadékot, a kedvenc zenénket, okosórát, ami amiatt szükséges, hogy számon tudjuk tartani akár az elégetett kalóriák számát, a pulzusunkat, a megtett lépések számát. Sőt, még ha esetleg hívnak minket, vagy üzenetet kapunk, még azt is meg tudjuk nézni rajta, ami szintén hasznos, hiszen fontos, hogy mindkét kezünk szabad legyen a kényelmes testmozgáshoz.

A teremben a gépekben általában van beépített pulzusmérő, de ha a szabadba megyünk, akkor ez a kiegészítő mindenképpen hasznos társunk lehet, hiszen ott nincs máshogy lehetőségünk figyelni, hogy mennyit mentünk eddig, vagy akár azt, hogy mennyi jelenleg a pulzusunk, ami a zsírégető tartomány miatt hasznos információ. Egyébként, ha még futás közben is trendik akarunk lenni, akkor az apple watch sportpánt cserélhető variációit érdemes választanunk, hiszen amilyen fazonú, színű ruha van éppen rajtunk, vagy csak éppen milyen kedvünk van, ahhoz tudjuk variálni az óránk színét is.

Ilyenkor az ember teljesen ki tud kapcsolni, a mindennapi gondjait elfelejtheti, és még az egészségéért is tesz azáltal, hogy megdolgoztatja magát. Ugyanúgy jól eshet egy fárasztó nap után, meg egy semmittevős pihenés után egy kiadós edzés, hiszen annál jobban tudunk aludni, minél inkább lefárasztottuk magunkat a nap folyamán.

Miért jobb a webshop, mint személyesen vásárolni?

Kinek ez, kinek az jön be. Kicsit vesézzük ki a témát részletesebben. Az internet virágkorát éljük, azaz gyakorlatilag már mindent elintézhetünk rajta keresztül.

Folyamatosan növekedő tendenciát mutat a népszerűsége, és ez egyhamar nem is fog csökkenni. Mivel nagyon kényelmes világot élünk, sokkal egyszerűbb, ha kinézi neten, mire van szüksége, megrendeli, és anélkül, hogy ki kéne mozdulnia a lakásból, megrendeli, és jobb esetben 2 napon belül már nála is lehet a kiválasztott termék. Az internet segítségével olyan vevőkhöz is eljut a cégünk, akihez amúgy például fizikálisan nem jutna el, mert például másik városban lakik. Sok más egyéb érv mellett a spórolás is szempont, hiszen nem kell fizikálisan fentartani egy boltot, fizetni a rezsijét, alkalmazottakat fizetni.

A vásárló szempontjából ez azért jó, mert a boltokban van egy megszabott nyitvatartási idő, a webshop esetén akár éjfélkor is megvásárolhatjuk a megszeretett árut. Ha mondjuk a telefonunkhoz keresünk kiegészítőt, érdemes megemlíteni a www.atomking.hu oldalt, ahol gyakorlatilag minden fajta telefonhoz találunk akár design kiegészítőt, akár hasznosság tekintetében autós tartót. A honlapjuk érthető, világos, így nagyobb szívvel állunk neki válogatni, hiszen hatalmas választékkal találkozhatunk. Tehát a webshopnak szinte csak előnye van, kényelmes, átlátható, gyors, és egyszerűen kezelhető, emiatt nyugodtabban adjuk ki a kezünk közül a pénzt ahelyett, hogy sorban állnánk órákig.

Fejlesszünk okosan

A coaching egy személyes, segítő, fejlesztő tevékenység. A személyes képességeket, meglévő erősségeket azonosítja és fejleszti, segítve ezzel a tovább lendülést, az elakadások, problémák megoldását. Lényegében egy üzleti pszichológia, melynek célja az egészséges, de bizonyos nehézségekkel küzdő vagy akár csak önmagukat egyes területeken fejleszteni kívánó embereknek, szervezeteknek való segítségnyújtás.

A coach a coaching során nem ad közvetlenül konkrét tanácsot, inkább csak kérdéseivel, alkalmazott technikáival segíti hozzá az ügyfelét a megfelelő válaszokhoz. A jelen megoldandó feladataira és a jövőben megvalósuló megoldásokra koncentrál. Az elnevezés a sport világából származik: a coaching edzést jelent, a coach edzőt. 1975-ben Tim Gallway volt az első, aki a coaching lényegéről írt, igaz, teljesen más területen. Azt állítja, hogy az edző (coach) abban tud segíteni a játékosnak, hogy a teljesítménye útjában álló akadályokat elhárítsa vagy csökkentse, legyen ez lelki, vagy akár fizikai jelentőségű. Ha ez sikerül, akkor felszínre kerülnek természetes képességeink, és és teljesen más szemszögből tudjuk látni a problémákat.

Modern, üzleti formájában az 1980-as években született, és azóta folyamatosan terjed, fejlődik világszerte. Célja, hogy a vállalat tulajdonosait, illetve egyéb vezetőit abban támogassa, hogy a napi feladatokon túl egyben lássák az egész folyamatot, fejlesszék beosztottaikat, és mindenekelőtt, egyensúlyt tudjanak teremteni a magánélet és a munkájuk, munkahelyük között, hogy ne menjen egyik a másiknak a rovására.

Kedvenc piperéid elérhető távolságból

Az Avon 1886-ban alapított amerikai cég, melynek fő tevékenységi köre a szépségápolás. Magyarországon 1990 óta érhetőek el. Egy kis érdekesség, hogy 1999-ben az Avon volt az első, aki női vezérigazgatót nevezett ki a vállalat élére. A kozmetikai piacon elért sikereinek a titka egyrészt kiváló minőségű termékeiben rejlik, másrészt köszönhető a tudományos, magas szintű szakmai háttérnek. Készítményei forgalmazása során kiemelt hangsúlyt fektet az interaktív kommunikációra, amely a vállalat és a fogyasztó közötti kapcsolat elmélyítését szolgálja.

Nem egy fejlesztésükkel sokszor évekkel megelőzik versenytársaikat. (Pl.1992-ben elsőként használta az AHA technológiát kozmetikumok tömegpiacon történő eladásához). Termékei online, katalógus formában és üzletekben is megtalálhatóak. Több ismert magyar, és külföldi sztár adta már a nevét, arcát a márkához. A márka elkötelezett híve a mellrák elleni harcnak, és számos kampánnyal igyekeznek felhívni a figyelmet a szűrővizsgálat fontosságára, illetve különböző termékek megvásárlásával lehet támogatni a legrettegettebb női betegség elleni missziót. A pipereshop.hu online oldalon válogathatunk hajápolás, testápolás, smink és parfüm kategóriában.

Ha elbizonytalanodtunk, hogy milyen illatú parfümöt, vagy milyen színű rúzst válasszunk, vagy épp milyen krém illik a zsíros, vagy száraz bőrünkre, az ügyfélszolgálat készséggel a rendelkezésünkre áll. A rendelés menete egyszerű, átlátható, így mind a hölgyeknek, mind az uraknak egyszerű dolga van, ha szépségápolásról van szó. Szerencsére kedvezményekkel mindig találkozhatunk, így ha a pénztárcánk esetleg szűkösen van, akkor sem kell lemondanunk az imádott szemhéj festékünkről. Sokak személyes kedvence a különböző illatú testpermetek, amelyek praktikusak, kis helyen is elférnek, és amellett, hogy nagyon kellemes illatúak, egy forró nyári napon igen hűsítően hatnak.

Kétes hátterű szervizek helyett válassz átlátható profikat!

Nem olyan könnyű profi és megbízható telefon szervizeket találni a városban, de nem is lehetetlen. Egy pár dologra érdemes figyelni, és akkor biztosan nem lőhet mellé az ember. Manapság ugyanis minden sarkon van legalább egy mobil adás-vételi és szerviz bolt, ahol rengeteg kiegészítőt is lehet vásárolni a telefonokhoz.

Sajnos ezek a színes-szagos boltok nem feltétlenül vannak szakmailag felkészülve a legújabb modellekkel, inkább a profiljuk többi részére tesznek több hangsúlyt.

A jó szerviz legelső ismérve az, hogy van egy honlapjuk, de legalább egy facebook oldaluk, ahol a cég neve és elérhetősége által a hiteles megjelenés már plusz pontot érdemel. Ha már van honlapja az adott cégnek, az elérhetőség és az egyéb alap információk mellett hasznos segítség és biztató jel a profiljuk részletezése, androidos telefonok esetén a márkák felsorolása, amikkel kapcsolatban biztos szakmai segítséget tudnak nyújtani.

Az androidszerviz.hu honlapja erre jó példa, sőt, ez a cég az előzetes tájékoztatást olyannyira komolyan veszi, hogy a típushibák bemutatására is hangsúlyt fektet. Emellett egy megbízható és profi cégre az is jellemző, hogy szervizfutár szolgáltatást is nyújt, tehát nem kell személyesen befáradni a szervizbe, mert egy futár hozza-viszi a készüléket.

Emellett egy igényes szerviz cseretelefont is biztosít, hogy a szerelés idejére se maradjuk telefon nélkül. A fenti szempontokat sorra véve nem hibázhatunk nagyot telefonszerviz választása dorán.

Tetőkárpit javítás, felújítás – Mit tehetünk, ha megereszkedett a tetőkárpit

Ritka jelenség, de annál idegesítőbb, ha megereszkedik, vagy leszakad a tetőkárpit. Alapvetően az autó kárpitjának javításakor sokan nem is gondolnak az egyik leggyakoribb probléma leghatékonyabb megoldására. Alapvetően nem hiszem, hogy tudod, mit kellene vele valóban tenni, ami érthető, hiszen te sem vagy a tetőkárpit javítás szakértője. Amikor a baj megtörténik ebből adódóan nem fogod tudni, hogy mivel lehet tartósan javítani. Ha házilag nekiállsz és megpróbálod javítani, akkor sem tudod hosszútávon megoldani a problémát. A tetőkárpit megereszkedése, sérülése egy igen ritka, de annál bosszantóbb jelenség, amire biztos vagyok, hogy a legtöbb ember azonnali megoldást szeretne találni.

Tetőkárpit javítás, felújítás – Mit tehetünk, ha megereszkedett a tetőkárpit

A tetőkárpit a nagy felülete miatt a könnyebben sérülő részekhez tartozik a jármű belsejében. Egyszerűnek tűnhet ennek javítása, de ez a legtöbb esetben koránt sem így van! Összetett elem, ami esetében ha szép és tartós megoldást akarunk, akkor egy tapasztalt műhely segítségére leszünk utalva. Ha megpróbálnánk erre más megoldást találni, akkor csak nagyobb galibát fogunk okozni, mintha azonnal a szakemberekre bíznánk.

A hőingadozás, a páratartalom és egyéb hatások okán megereszkedhet a kárpit, mely eléggé veszélyes is lehet, túl az esztétikai problémákon. Ha már ez a probléma jelentkezik, akkor viszont meg kell nézni, hogy csak újraragasztani kell az elengedett elemeket, vagy pedig komolyabb felújításra van szükség. Hiszen, ha újraragasztjuk az elengedett felületet, de a felső réteg nem tart kellőképpen, akkor gyakorlatilag csak dolgoztunk vele, az eredmény mégis ugyan az lesz pár napon belül. Ha tartós megoldást szeretnél, akkor bízd inkább a profikra, úgy, mint a korábban linkelt DF műhelyére!